8. évfolyam, 2010/3-4. szám

Vass Lívia
Táncoló Egyetem® mint felsőoktatási marketing


Absztrakt: 
A felsőoktatási intézményeknek szembe kell nézniük az egymás között kialakult éles versenyhelyzettel, amelyben az érvényesülés és helytállás a marketingszemlélet fontosságát, a kialakítandó stratégiák nélkülözhetetlenségét hozta. A változó oktatási rendszerben – ahol a felvettek aránya, az egyetemi rangsorok nagy szerepet játszanak – a hallgatói választást úgy kell befolyásolni, hogy az intézményünket, a képzéseinket válasszák. Megfelelően kell pozícionálni, hogy az érdekelt résztvevők mindegyike – a továbbtanulni szándékozók, a már aktív hallgatók, az oktatók és az intézményi dolgozók – magukénak érezzék a kínálkozó lehetőségeket, a kijelölendő teendőket. Ki kell alakítani azt az egyedi arculatot, amely kiemeli, jellemzi az adott intézményt, melynek segítségével valamiben valóban más, mint a többi felsőoktatási résztvevő, illetve minél szorosabbra kell fűzni az egyetemi városok polgárainak kapcsolatát, hogy ők is magukénak érezzék a felsőoktatási intézményt. Erre Pécsnek és a Pécsi Tudományegyetemnek kiváló lehetőségként kínálkozik a Táncoló Egyetem projekt.

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat vagy click here to download the PDF file.